Follow Us

A babakocsi evolúciója

babkocsi

A babakocsi azon baba eszközök közé tartozik, amely ősrégi múltra tekint vissza. Ha valakinek kisbabája születik gyakorlatilag el sem lehet képzelni babakocsi nélkül a mindennapokat. Ez az eszköz segít eljutni A pontból B pontba, és ezt már az 1700-as években is tudták. Egy kicsit visszatekintünk a babakocsi fejlődési történetére, hiszen azt már tudjuk, hogy manapság olyan babakocsikat szerezhetünk be, amelyek szuper biztonságosak, könnyűek, és némelyiknek az ára vetekedik egy használt autó árával. Ez bizony nem volt mindig így. Az első babakocsit ugyanis egy hercegnek terezték és ezt az eszközt olykor kecske, kutya vagy póni húzta. Ebben az időszakban, ami körülbelül a XVII. század közepére tehető, elképzelni sem lehetett, hogy a kismamamák ekkora erőfeszítésnek legyenek kitéve, főleg, hogy maga a szülés is életveszélyesnek bizonyult. 1830-ban jelent meg először olyan babakocsi, amelynek fogantyúja is volt, és amelyet a szülők maguk mögött tudtak húzni. Közel húsz évre rá jelent meg az a típusú babakocsi, amelyet már tolásra tereztek. Azonban nem vált népszerűvé a kivitelezés, hiszen a szülők nem tudták egyenesen tolni a kocsit, és így mindenkibe ütköztek bele. 1889-ben jelent meg az első modern babakocsi dokumentuma, ami alapján előre-hátra fordítható volt a mózeskosár. Gyakorlatilag innen indult el a babakocsi modernizációja. Az 1930-as években indult el a babakocsi tömeggyártása, amikor is a gyártáshoz elérhetővé vált a műanyag, gumi és egyéb napjainkban is használt dolgok. Napjainkban már szinte bármilyen típusú és stílusú babakocsi beszerezhető.