Menő reformáció

A vándorkiállítás, amely a reformáció értékeit és örökségét mutatja be

2017 után 2018 márciusától járja újra az országot a Reformáció Emlékbizottság mozgó-kiállítása, a „Menő reformáció”, amely kifejezetten erre a célra, egy mozgó, reformációs tematikájú tárlattá átalakított, alacsony padlós, mintegy 17 méter hosszú, városi csuklós busz. A kiállítás új megközelítésből kívánja átadni és „szállítani” az 500 (+1) éves reformációhoz kapcsolódó ismereteket, gondolatokat és tanításokat.

A teljesen átalakított busz fő célja, hogy az egész országot bejárva, a kisebb települések lakóihoz is eljuttassa a reformáció történetét és értékeit. A mozgó tárlat lehetővé teszi, hogy a legfiatalabbaktól a legidősebb korosztályig bárki megismerkedhessen a reformáció félévezredes örökségével. Az előzetes tervek szerint az útba eső településeken egy vagy két napot fog állni a „Menő reformáció” kiállítást hordozó busz.

A kiállítás elsősorban arról szól, hogy mit jelent számunkra ma a reformáció, amelyet a lelkiség, az anyanyelv, a tanulás, a család, a kép (vizualitás), a gazdaság és a vita (közélet, politika) minden korban érvényes témái köré fűzve mutat be.  A tárlat kortársainkkal készült interjúkkal, interaktív játékokkal, digitális alkalmazásokkal, önmagukon túlmutató kiállítási tárgyakkal és installációkkal hozza közelebb hozzánk a több, mint félezer éve útjára indult, és azóta a mindennapjainkba beépült megújulási mozgalom, a reformáció értékeit.

A tavalyi évben 2017. október 22-től december 17-ig összesen 41 településre látogatott el a „Menő reformáció” tárlat. Idén szeretnénk ezt a számot megsokszorozni. Várjuk azoknak a településeknek, gyülekezeteknek, művelődési központoknak, önkormányzatoknak, iskoláknak a jelentkezését, akik fogadják a mozgó kiállítást. A fogadó intézményektől csupán parkolóhely biztosítását, normál (230 voltos) villanyáram csatlakoztatási lehetőségét, illetve szállás biztosítását kérjük a sofőr, s a tárlatvezető részére. A tárlat látogatása ingyenes, abban viszont együttműködésüket kérjük, hogy az adott településen minél több érdeklődőhöz juthasson el a vándorkiállítás híre.

Az alábbi beosztás szerint tervezzük a reformáció témájú mozgó tematikus tárlat állomásait:
Március:
1. Somogy megye
2. Zala megye
3. Vas megye
Április:
1. Győr- Moson- Sopron megye
2. Komárom- Esztergom megye
3. Veszprém megye
Május:
1. Pest megye
2. Fejér megye
3. Tolna megye
Június:
1. Baranya megye
2. Bács- Kiskun megye
3. Csongrád megye

A nyári időszakban (július, augusztus) pedig a kulturális rendezvények, irodalmi-művészeti fesztiválok meghívására számítunk. Szívesen fogadjuk a határon túli magyar települések, gyülekezetek, kulturális intézmények jelentkezését is.

Szeptember:
1. Nógrád megye
2. Heves megye
3. Borsod- Abaúj- Zemplén megye
4. Szabolcs Szatmár- Bereg megye
Október:
1. Hajdú- Bihar megye
2. Jász- Nagykun- Szolnok megye
3. Békés megye

Kérjük kísérjék figyelemmel a kijelölt útvonalat és a fogadás előtti hónap 10-ig jelentkezzenek a „Menő reformáció” projektkoordinátoránál, Firisz Anitánál: anita.firisz@emmi.gov.hu.
Megkérjük a Somogy, Zala, Vas megyei érdeklődőket,  legkésőbb február 10-ig jelentkezzenek.

A busz működtetésének költségeit a Magyarország Kormánya által létrehozott Reformáció Emlékbizottság fedezi.

Oszd meg te is a

Facebookon!

Luther Márton

Reformátor

Légy részese!

Gyere el!

Kálvin János

Reformátor