Tíz erdélyi, valamint egy hollandiai lelkipásztor komoly fizikai megmérettetésre vállalkozott a reformáció 500. jubileumán, amelynek az „500 kilométeres svájci biciklitúra a reformáció 500. évfordulóján, az erdélyi felekezeti oktatás jövője érdekében” nevet adták. A cél tehát az oktatásfejlesztés, méghozzá egy rendhagyó módon: biciklivel erednek Kálvin János nyomába.

A Reformáció Emlékbizottság is támogatja a hollandiai és erdélyi lelkészek közös kezdeményezését, amely céljául az erdélyi felekezeti oktatás fejlesztését tűzte ki maga elé. A félezer kilométeres biciklitúra idén június 19-én indul s június 30-ig tart majd, s legelső állomása Bázel lesz, ami – többek között – arról nevezetes, hogy 1536-ban itt adták ki Kálvin János – A keresztény vallás rendszere című művét.

A második tervezett megálló Zürich, aztán Bern, amelyet Lausanne követ. A biciklitúra utolsó állomása Genf, ahova előreláthatóan június 30-án érkezik meg a csapat a – Kálvin János születésének 400. évfordulójára készült – reformációi emlékmű elé. Az egyik cél, hogy az utazás egyfajta tanulmányúttá, elmélyedéssé alakuljon. Ezt segíti az is, hogy útjuk során kifejezetten olyan helyszíneket érintenek, amelyek fontos szerepet játszottak Kálvin életében. Minden helyszínen előre leszervezett, ismeretterjesztő előadásokat tartanak arról, hogy a híres reformátor miként kötődik az adott településhez. Az út másik fontos motivációja pedig az adománygyűjtés hat különböző erdélyi Református Kollégium részére (Kolozsvár, Nagyenyed, Marosvásárhely, Székelyudvarhely, Sepsiszentgyörgy, Kézdivásárhely), s az anyagi nehézségekkel küzdő kollégista gyerekek, fiatalok számára.

A különleges biciklitúra június 30-án déli 12 órakor, közös úrvacsoraosztással ér majd véget, a Genfi Magyar Gyülekezet Imaházában.

X