Augusztus 25.

A Wittenbergi Magyar Napok csütörtöki, hivatalos megnyitóját követően augusztus 25-én indult be az egész napos programsorozat, reggel 10 órától – a vállalkozó kedvűeknek – egy rövid városnéző túrával, Makoviczky Gyula, nagykanizsai evangélikus lelkész s dr. Makovitzky József professzor vezetésével. Ezzel párhuzamosan vette kezdetét a délelőtt 10 órától induló, egészen délután 5 óráig tartó német nyelvű tudományos teológiai konferencia a Wittenberg Kollégiumban (Colleg Wittenberg), amelynek keretében ­– hazánk képviseletében – Ősz Sándor Előd lelkipásztor, Kertész Botond egyháztörténész, valamint Ugrai János, a Miskolci Egyetem adjunktusa is előadást tartott.

Természetesen a konferencia mellett folyamatosan újabb és újabb programok indultak. Az egyik központi, augusztus 25-i programelem délután fél hatkor, az evangélikus motorosok érkezése volt a wittenbergi Stadtkirche elé, amelyre rengeteg érdeklődő gyűlt össze a belvárosi templom melletti térre. Ide futott be az a körülbelül 30 evangélikus motoros, akik közel ezer kilométert tettek meg azért, hogy ezen a napon végre begördüljenek Wittenbergbe, a reformáció városába. A csapat, aminek megérkezése nem csak látványos volt, hanem eléggé zajos is – augusztus 21-én, hétfőn indult el a soproni vadászháztól. Persze most senkit sem zavart a több száz, sőt ezer köbcentis motorok morajlása, mindenki egy emberként ünnepelte őket. Megérkezésük alkalmából Gáncs Péter, a Magyarországi Evangélikus Egyház (MEE) elnök-püspöke, valamint Dr. Hafenscher Károly, a Reformáció Emlékbizottság miniszteri biztosa köszöntötte őket. Ezt követően a téren összegyűlt érdeklődők, valamint a motorosok közösen énekelték el az Erős vár a mi Istenünk című éneket, miközben egymás mellé álltak és a magasba emelték Magyarország zászlaját.

Ezt a felemelő alkalmat követte délután hat órától – szintén a Stadtkirche falain belül – a Liszt Ferenc díjas orgonaművész, Fassang László koncertje, aki előadásában a legendás Robertsbridge Codex-ből, valamint Johann Sebastian Bachtól is játszott darabokat, saját improvizációival kísérve. Az eseményen Dr. Hafenscher Károly, a Reformáció Emlékbizottság miniszteri biztosa is részt vett, valamint köszöntőt mondott, amelyben magáról Luther Mártonról is megemlékezett. Mint mondta, a híres reformátornak is rendkívül fontos volt a zene, a muzsika, mivel – ahogy Ő is mondta – a zene képes kiűzni a rosszat, a gonoszt. A zene Isten ajándéka. Ma este ezt az ajándékot Fassang László, világhírű orgonaművész fogja átadni számunkra.

Augusztus 25-e egy nagy, közös vacsorával zárult a Luther-kertben található Domzelt-ben, azaz a dómsátorban, ahol a finom falatokon kívül a Közel zenekar szórakoztatta programon résztvevőket. A Wittenbergi Magyar Napok természetesen szombaton is folytatódik, amelyről szintén beszámolunk majd itt, a Reformáció Emlékbizottság hivatalos honlapján.

X