Tegnap kellemes hangulatban zajlott a ‘Reformáció arcai’ kerekasztal-beszélgetés és kisfilm sorozat első epizódja, ahol Gundel Takács Gábor és Dr.Hafenscher Károly kérdezték Misit életútjáról, zenei pályafutásáról és Istenhez való kapcsolatáról.

A sikerhez vezető út bizony nem mindig egyszerű – tudtuk meg Mező Misitől, a Magna Cum Laude frontemberétől a tegnapi kerekasztal-beszélgetésen. Komolyan meg kellett küzdenie azért, hogy Magyarország egyik legsikeresebb zenekarának élén több ezer ember előtt állhasson a színpadon.

“Sokáig úgy éltem az életem, hogy csak arról lehet véleményt alkotni, amit az ember kipróbál. Ezért mindent kipróbáltam.” – mesélte Misi, milyen volt a filmekből jól ismert “rocksztár életetet” élni. Aztán rá kellett jönnie, hogy a hosszú éveken át tartó koncert-buli-koncert sorozat nem hoz örömöt az életébe, édesanyja halála pedig az utolsó csepp volt a pohárban: ekkor tért meg Istenhez és iratkozott be a Baptista Teológiai Egyetemre.

Gyermekei egy megújult, hívő édesapát, felesége egy kiegyensúlyozott, szerető férjet kapott Istenhez való megtérése után. Misi életének gyökeres “reformációja” követendő példa lehet mindannyiunk számára.

Az eseményről készült fotókat alább találjátok:

X